Furcsa érzésem van Dávid Ibolyával kapcsolatban. Egyfelől a konzervatív liberalizmus - az MDF új iránya - üdvözlendő és kívánatos. Bár Ibolya tagadja, azért ez nagyon távol áll az MDF eredeti, harmadik utas Németh László eszmeiségéhez köthető politizálástól - nem csoda, hogy az irányváltással tagság-váltás is történt.
Másfelől viszont Ibolya hitelessége megkérdőjelezhető. Bár szavakban a konzervatív fordulat mellett áll, az elmúlt 4 évben tetteivel akár nyíltan, akár (jellemzőbben) burkoltan a szocik szekértolója volt. Sok alkalma lett volna, hogy konzervatív irányba mozdítsa az ország szekerét (és gondolom arra ő sem gondolt, hogy majd ezt egyedül teszi, hiszen az egyedüli jobboldali reálpolitkai lehetőség a fidesszel kötött koalíció), de ehelyett inkább keresztbe tett a Fidesznek, és közvetve a szocik hatalomban maradását segítette elő. Aztán ott van Ibolyánk gátlástalan hatalmi politizálása is. Lehet szépítgetni de ő bizony nem válogat az eszközökben, amikor saját politikai fennmaradása a tét. Lehetne beszélni a Tisztelet Társaságáról, a kizárásokról, a szavazatvásárlásról (mert mi más lett volna Lengyel Zoltán igazolása), s a legutóbbi lehallgatási ügyről is.
Olyan ez az újabban szavakban jelentkező mdf-es konzervatív liberalizmus, mint Szili Katalin belső ellenzékisége: üres beszéd.