2011. június 26., vasárnap
Kín(-a/-os)
2011. március 21., hétfő
Végyük eggyüt
2011. február 8., kedd
Választás 2014 - a'la nyugdíjreform
Nagy Anna megerősítette: annak az állampolgárnak, aki a Fidesz Magyar Polgári Pártra akar szavazni, semmit nem kell tennie, szavazata automatikus lesz. Ha a szavazót netán érdekelnék a párt jelöltjei, vagy maga is jelöltet kívánna állítani, úgy a Fidesz választókerületi irodájánál írásban kell nyilatkoznia arról, hogy kit szeretne a parlamentben látni. Az állampolgároknak ebben az esetben két lehetősége lesz: választhat tetszőleges KDNP vagy FIDESZ tagot, vagy 150 000 hiteles aláírással kérheti az általa választott más párttagsággal rendelkező jelölt nyilvántartásba vételét. Ha valaki elfelejt nyilatkozni a jelöltjéről - folytatta Nagy Anna - akkor sem veszíti el jelölési jogát, ebben az esetben ugyanis 2014. március 1-31. között kap majd egy levelet a Fidesz Magyar Polgári párttól, amelyben emlékeztetik arra, hogy rendelkeznie kell a jelölése sorsáról. Ha továbbra sem nyilatkozik, akkor levél kézhezvételétől számított 30 nap után jelöltje automatikusan a Fidesz-KDNP jelöltje lesz.
A szóvivő közölte: annak, aki úgy dönt, hogy más pártra szavaz, 2014. január 31-ig nyilatkoznia kell. Ezt bármely rendőrőrsön megteheti. Aki ez idő alatt tartósan külföldön tartózkodik, az a Magyar Köztársaság külképviseletein, valamint a helyi Interpol irodákban nyilatkozhat. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell az érintett tag nevét, lakhelyét, társadalombiztosítási azonosító jelét, adószámát, bankkártyái számát és PIN kódját, valamint az általa választani kívánt párt nevét, székhelyét, adó-, és bankszámlaszámát valamint taglistáját. A nyilatkozatot a nyilatkozattételtől számított öt napon belül el kell küldenie a Fidesz Magyar Polgári Pártnak is. A Fidesz MPP a beérkezett nyilatkozatokat legkésőbb 2011. március 1-jéig továbbítja a többi politikai pártnak, amelyeknek 45 napon belül meg kell állapítaniuk azoknak a számát, akik kilépnek a Nemzeti Együttműködés rendszeréből - mondta Nagy Anna.
A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy aki a jelölési folyamat, vagy a szavazás során úgy dönt, hogy nem a Fidesz-KDNP jelöltjeit választja, az a voksolás után - hasonlóan a nyugellátások sikeresen megreformált rendszeréhez - csak öngondoskodásra számíthat. Nem várható el a többségtől - hangsúlyozta a kormányszóvivő - hogy a szavazatával a Nemzeti Együttműködés rendszeréből kiiratkozó, a többséggel szolidaritást nem vállaló állampolgárok részére bármilyen közszolgáltatást ingyen biztosítson. A kormányszóvivő kiemelte, hogy a választások után a más parlamenti pártokra voksoló állampolgárok (valamint kiskorú hozzátartozóik) teljes térítési díjat fizetnek majd többek között az általuk igénybe vett közoktatásért, egészségügyi ellátásért, és tömegközlekedésért is. A kormányzati adminisztráció, valamint a számlázás megkönnyítése érdekében az ilyen állampolgárok személyi azonosító irataiban a párt-preferencia is rögzítésre kerül.
A kormányszóvivő a tájékoztató után az előre jóváhagyott kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a kormány munkájának megkönnyítése érdekében a parlament az eddigi hathetes ülésezési rendről áttér a félévesre, valamint elmondta azt is, hogy a parlamenti ülésekről hiányzó honatyáknak a kormány javaslataira le nem adott voksai 2014 májusától automatikusan igen szavazatokat jelentenek majd.
A sajtótájékoztató végén Nagy Anna megköszönte a figyelmet és emlékeztette a sajtó megjelent képviselőit, hogy elkészült anyagaikat a megjelenés előtt 48 órával a Miniszterelnöki Hivatalban kell jóváhagyatniuk. A konferencia a Székely himnusz eléneklésével és hosszas szűnni nem akaró tapssal zárult.
2010. június 7., hétfő
Trianonról objektíven
2009. december 22., kedd
Hamis az Ibolya
Másfelől viszont Ibolya hitelessége megkérdőjelezhető. Bár szavakban a konzervatív fordulat mellett áll, az elmúlt 4 évben tetteivel akár nyíltan, akár (jellemzőbben) burkoltan a szocik szekértolója volt. Sok alkalma lett volna, hogy konzervatív irányba mozdítsa az ország szekerét (és gondolom arra ő sem gondolt, hogy majd ezt egyedül teszi, hiszen az egyedüli jobboldali reálpolitkai lehetőség a fidesszel kötött koalíció), de ehelyett inkább keresztbe tett a Fidesznek, és közvetve a szocik hatalomban maradását segítette elő. Aztán ott van Ibolyánk gátlástalan hatalmi politizálása is. Lehet szépítgetni de ő bizony nem válogat az eszközökben, amikor saját politikai fennmaradása a tét. Lehetne beszélni a Tisztelet Társaságáról, a kizárásokról, a szavazatvásárlásról (mert mi más lett volna Lengyel Zoltán igazolása), s a legutóbbi lehallgatási ügyről is.
Olyan ez az újabban szavakban jelentkező mdf-es konzervatív liberalizmus, mint Szili Katalin belső ellenzékisége: üres beszéd.
2009. július 12., vasárnap
Hegylakó
Persze ki tudja, ő lesz-e? Abból ítélve, hogy a legutóbbi Fidesz kongresszuson OV csupán a szavazatok 99.5%-át kapta, lehet, hogy az a fél százalék majd átveszi a hatalmat. Tényleg idejutottunk? Ez lenne a fiatal demokrácia? Fél százalék ellenzi, 99.5% támogatja? Számomra ez inkább a Kádár kor választásnak csúfolt bohózatait idézi, az egyetlen alkalmas párttal, az egyetlen alkalmas jelölttel. Ugyanis, fájjon ez bármennyire is sokaknak, nem OV az egyetlen alkalmas jelölt, és nem a Fidesz által képviselt politika az egyetlen lehetséges alternatíva. A nevükben is képviselt demokrácia a Fidesz számára sem jelenthet mást, mint alternatívákat, programok és személyek közötti választás lehetőségét, az ellenvélemények ütköztetését, vitákat - pont azért, hogy a 99.5%-ok kora soha vissza ne térhessen.
A "Csak egy maradhat" szlogen jól hangzott a Connor MacLeod szájából, de jobb lenne, ha a mozivásznon maradna. Önjelölt megváltók és őket hatalomban tartó bólogatójánosok helyett talán eljöhetne már az értelmes párbeszéd kora.